Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Földünk növekvő népessége, ipari civilizációnk globális fejlődése mind erőteljesebben irányítja rá figyelmünket arra, hogy természeti erőforrásaink végesek.
„Tisztelt Frakcióvezető Úr!
A 21. század első évtizedeiben végbement változások mindnyájunkat mind erőteljesebben figyelmeztetnek arra, hogy igaza lehetett Nobel-díjas tudósunknak, Gábor Dénesnek, amikor azt mondta: "eddig az ember magával a természettel küzdött; mostantól a saját természetével kell megküzdenie." Egyértelmű jelek sokasága utal arra, hogy az emberi fejlődés - s vele emberiségünk egésze - ismét új korszakhatárhoz érkezett.
Földünk növekvő népessége, ipari civilizációnk globális fejlődése mind erőteljesebben irányítja rá figyelmünket arra, hogy természeti erőforrásaink végesek. Ma már nemcsak az a kérdés, miképp leszünk képesek jó gazda módjára sáfárkodni energiaforrásainkkal, hanem az is, miképp óvhatjuk meg az emberi, s vele együtt minden földi élet forrását jelentő vizeink, levegőnk, valamint termő- és erdők borította földjeink minőségét; hogyan tehetjük fenntarthatóvá, azaz az utánunk jövők számára is átadhatóvá és folytathatóvá mindazt, amit fejlődésnek hívunk.
A világ országai a fenntartható fejlődés jegyében az ENSZ égisze alatt szerveződő Rio+20 konferenciára készülnek. A Rio+20 előkészületei világosan jelzik: a világ ma már érzékeli, hogy tenni kell valamit, de hogy pontosan mit és hogyan, abban ma még nagy a tanácstalanság. A most megrendezendő világméretű tanácskozás a fenntartható fejlődéshez szükséges nemzetközi konszenzus megteremtését szolgálja. Így ezen a konferencián nekünk, magyaroknak is lehetőségünk lesz állást foglalni ezekben az emberiség előtt álló nagy kérdésekben. Ez a lehetőség azt jelenti, hogy nekünk, magyaroknak is számot kell vetnünk azzal, milyen értékeinket, tudományos és környezetgazdálkodási eredményeinket érdemes a világ számára követendő példaként bemutatnunk, és azzal is, mit kívánnak a Kárpát-medencei térség, s benne hazánk hosszú távú érdekei.
Ezek a Magyarország számára alapvetően fontos érdekek messze túlmutatnak a választási ciklusokon, kormányzati időszakokon, és magasan felette állnak a napi pártpolitikai vitáknak. Ezért fontosnak tartom, hogy mielőtt Rio de Janeiróban Magyarország képviseletében felszólalok, megismerhessem az Ön, illetve az Ön által vezetett frakció véleményét.
Ennek érdekében tisztelettel meghívom Önt a 2012. június 15-én 10.00 órakor a Sándor palotában rendezendő ötpárti tanácskozásra. Számítva megjelenésére és alkotó részvételére,
tisztelettel üdvözli:
Áder János,
Magyarország köztársasági elnöke”